ZÉES- irások

Édesapám,  ZOLTÁN SÁNDOR /ZÉES/ képzőművész irásai:

Részlet- nem létező naplómból. 2010

Általános szürkeség. Esik is. Szól a harang. Biztos értünk. Sanyiért és a sarkában bandukoló szőrehullott Csontiért is.
Nylonzacskóban kutyaeledel. Kenyér is , éhenhalás ellen.
Sanyi bajnok volt valaha.Súlyemelő. Most majdnem hajléktalan. Csonti kis barna-fekete korcs.Nagyon okos, szinte ember.Össze vannak nőve ,ők ketten.
Minden nap megteszik ugyan azt a körutat, némi ételmaradékért, szeretetért. Nem tudnak koldulni. Én sem.
Kollázsokat csinálok kinomban. Időnként Nagy Miklós kilóáron veszi. Ha veszi.
Reggeli félhomályban melegitem a kávét. Mindent beburkol a fénytelenség. Meghalni volna jó.
Mozognak az alsó fogaim. A tehetetlenségtől. A gyermekkori vitaminhiánytól. Negyvennégyben levesnek mondott meleg vizet ettem némi krumplihéjjal az óvóhelyen.
Jobb napokban lódögöt is. Pörköltnek. Meg flekktifuszom is volt , de a Csontos úgy gondolta, itthagy. Elvitte helyettem porosz nagyanyámat. Keskeny fehér szekrényben
temették el a közeli templomkertben két bombázás között.
A magnóban Kölyök Billy kopogtat az ég kapuján. Talán beengedik, gondolom.
Olvastam a Brehmben , hogy a foltos hiéna rokonságban áll a két legnagyobb magyar műgyűjtővel. Szintén dögevők. Latin nevük is van de nem emlékszem rá.Nincs mit tenni evvel.
Lökött ismerősöm felkeres, részegen kötözködik. Eseménytelen sorsa miatt piszkál másokat. Nem nagyon értem, sohasem bántottam. Sőt. A bőség korszakában kisebb vagyonnal
segitettem tovább az életét. Nem tud róla. A szürkesége nagyravágyással párosul. Oda kapaszkodva ahova sohasem fog eljutni.Nem fogja fel hogy a művészethez tehetséggel kell születni.
Ez pedig az Istenek dolga- meg a csillagoké.
Ebben persze nem hisz.
Én meg nem látok a kintól. Valamiből kaját is kell venni holnap. Marék búzát dobok a galamboknak az erkélyre. Legalább ők jóllakjanak. Ez még van egy zacskónyi.
Arpra meg Maxra gondolok, előbbi úgy látta még, hogy az éja karjában dajkálja a fiatal Napot. Jelenleg csak éj van, fény nélkül. Már ami a szellemieket illeti. Polcaimon rengeteg munka,
de ezen a lenullázódott helyen mindhiába.
Ritkán megyek az utcára. Minek is mennék? A sorsom úgyis beteljesül. Várakozok jobb hijján. Hátha végül jön Jupiter. A látó öregasszony megmondta.Eddig minden úgy történt. Csak ez
tart életben. A mindenkori pénzesek meg halmozzák a sok szart. Tanácsot is adnak. Kéretlenül.
Én legszivesebben olyan nincstelen lennék mint újszülötten. Mindég úgy érzem, hogy a tárgyak fogvatartanak. Barátaimra azonban szükségem van. Itt vannak a könyveimben. Némán várják
hogy diskuráljunk. Segitenek sokszor. Szögezzük Maxszal a házat Arizónában. Fridával asztal alá isszuk a nagyszájúakat Mexicóban. Még Caenba is elmegyek Wittmannal pokolba küldeni
a szar angolokat.
Hajnalban álmomban macskaköves utcán baktatok. Furcsa gázlámpák sárgán pislákolnak Egy ablakban ismerős arc. Macsósan borostás, kezében kamera. Engem filmez, vagy csak ürügyből tartja. Csóválja a fejét, rosszallóan cicceg: „Te tudod Nyuszika”- mondja kétértelműen. Álbölcsen. Visszanézek rá elhaladtamban. Aztán felébredek vizelni. Az ember öregkorában nem szerez barátokat gondolom. Tovább alszom, de az utca végleg eltűnt. Szindbád hangját hallom: „Láttunk mi már elég cirkuszt Majmunka.”
Kint egyre csak esik. Krokodil-könnyek csurognak az ablakon. Milyen jó lesz Pompeiben Ildikóval. Majd ha hazamegyünk. Lasagnet eszünk és csak másodiknak a levest, mint az olaszok.
És Vesuviót iszunk hozzá. Vöröset.
Sarrentoba ius elmegyünk kagylót enni a „Vörös oroszlánba”. A pincérek majd egy Toto-filmet néznek videón, és lesz vagy 40 fok.
Egyenlőre csak jó nagy szar van, ahogy Szabó Laci barátom mondaná.
A munka olyan mint levegőt venni. Nincs bennem különösebb vágy, csak kényszer. Fekete alapot festek százéves papirokra,elsárgult fotókat darabolok. Lesz horizont is fehér-rózsaszinnel.
Tologatom a kivágott képeket, tudatosan épikezek- mégis csodálkozom, a végeredményen. Vajon hogy került ide Csipkerózsika nagybátyja? Vagy Minotauros , Salome? Honnan?
Úgy áll minden össze mint az életünk. Egyszer csak. Jó lenne a kormányost ismerni, meg a kapitányt aki minket tologat anélkül, hogy észrevennénk.
Kartont kéne venni, meg csemperagasztót, ha lenne miből?
Csontinak is kutyaszalámit, ez a legolcsóbb. Hét végén lottót ixelek, Jupiternek. El ne szalasszam a sanszot. Utána már könnyebb lesz. Konyakot veszek, franciát. Süteményt is, Kuglert mint József Attila.

——————————————————————————————————–

Zoltán Sándor:

Levél a bolondokházából

Bulgakov bölcsebb volt mint én,- tudta ,hogy ilyen cimről nem lehet levelet irni. Csak remélhetem nem minősit- bár ki épeszű egyáltalán? Minden csak nézőpont kérdése.
Hajnali 3-kor félálomban vizelni kelek- nem létező dimenziókból jövök. Ilyenkor minden megoldhatónak tűnik. Reggel arra ébredek, hogy meghaltam. Már tegnap is. Keresek valami vigasztalót, de csak a világháborús náci vicc ugrik eszembe: ” Élvezzétek a háborút, mert a béke rettenetes lesz”. Nem tudom honnan lehetne elkezdeni,a Valóság olyan szürreális hogy maga a skizofrénia.Talán Sztravinszky Professzor tehetne valamit. Esetleg hipnotizálna. Ha lenne hol. Már a sárga ház sincs.
Gulácsy még 20 évet tudott ott lehúzni. Virágágyások is voltak. Lehetett Na’Conxypánba telefonálni.Gruber kék buxusokat is látott esténként.Mig be nem oltották himlő ellen. Utána már semmit se látott….
Egy másik életemben arra jártam naponta haza.Mindjárt utána jött a Hűvösvölgyi vám, meg a Balázs-étterem.
Pataki Fecó barátommal vagont raktunk ki egy vasárnap.Este eldorbézoltuk az egész pénzt.Fasirtot vettünk, meg vörösbort.Ott a Balázsnál.Később hallottam,leégett.
Időm könyörtelenjül hömpölyög.A fizikusok  tudják már,hogy az atomok végén ott a semmi.
De van e semmi? Az anyag durva felületén mozgunk. A látszattal mindenki úgy számol el,ahogy tud.
Szilágyi Laczkó festői dühe igazabb volt,mint a nagynevű senkik begyakorolt formalizmusa.
Tudott valamit,amit ök nem. Nem kényeztették érte jó ebédekkel- sem Kossuthdijjal. Pedig a Világ volt torz akkor is,nem ő.
Kukázhatott kedvére.Senkit sem érdekelt a kárminvörös és a citromsárga.
Utólag- itt épül a Közös Európa. A diszsirhelyet koszorúzni is lehet.
Anyai nagyanyám  Porosz bárónő volt,Thüringiából. Elemista koromban még hétágú koronás kispárnán aludtam a “stafirung-ból”.Anyám stoppolta fáradhatatlanul- mig szét nem foszlott végleg. Mint utolsó relikviát egy boldogabb létből.
A Schmidt-kastély oldalán ott fut az árnyékom most is nyaranta. Ott lopom a gyümölcsöt a banyák kertjéből Móricz Lacival és a bandával.
Még hogy Kisceli múzeum! A kastély csupa rom. Német feliratok,horogkeresztek a falakon. Halállfejes sapkák- rohamsisakok. Két hétig hülyére vett Vöröshadsereg. Téglagyár Újlakon.Bedöglött tojásgránátok toccsanása a bányató vizében. Igaz,hogy kis-Kotásznak levitte mind a két lábát egy ilyen a Remete-hegyen.
Nem tudok “felnőni”-igaz nem is akarok. Védekezésként dobozokat épitek-képeket festek. Túlélik Kovács Lajost. Még engem is.
Múzeumi leltárba vannak. Tetszhalott állapotban. Cornell elmehet az anyjába, már eddig is jobb vagyok mint ő. Különben nincs vele semmi bajom.
Újabban a gyilkosok Armani-öltönyben feszitenek. Csontomat kaparják-profin zsigerelnek.Elvtársak. Nem Marcello filmjéből. Még 56-ból.Patkánycsapdában járok körbe-körbe. Rágom az oldalát.Ez ám a túlélőtúra. Alanyi jogon. Az élet máshol van.A hülyeség az igazi “Morbus Hungaricus”.Igyunk barackpálinkát,megáldotta a püspök atya.Majd fütyülünk tőle.
A mai magyar festészet még a tisztességes középszer-se. Nem technikailag-gondolatilag. A szemétdombon persze boldogok a baromfiak. Kaftános kalmárok vagdossák le őket időről-időre, de ettől nem szomorúak. Szopogatják a zacskós cukorkát.
Mondom egy gyűjtőnek: “Iksz festő nem tud rajzolni”-asszongya-nem azért szeretjük. Pedig nem homokos. Már 300 milliós a gyűjteménye-mondja.Ez ám a szint. Értéke van.
Kolozsváry forog a sirjában.Hogy miért halt bele Vajda,Lili meg a többiek? Nem tudták a trükköt. Talán ha “agrár”festettek volna. Esetleg szerepeltethették volna Mikiegeret amint a másság sivatagában bolyong. Homokozik.30 éven át ugyanott. Kicsit pedofilen persze.Bár Disney egere ennél sokkal jobb!
Most mindenki meghúzza magát.Baj persze nem lehet ebből (se).Ha meg nem unják az Osztrákok,még mindég itt lennének a törökök. Lenne sok-sok minaret országszerte. Ha mások tesznek-az az igazi jó.Bezzeg tatárjáráskor volt nagy sirás-rivás,földindulás.
Sarokba kell lapulni- fejünkre papirzacskó,hátha a Kaszás is elkerül. Vagy nem ismer fel. Azt hiszu én vagyok a Horváth Jóska.
Reggelenként spontán merevedésem van,mint kamaszkoromban. Közel 70 évesen megkefélhetném a kis szolgálólányt Dux-ban én is,mint az öreg Casanova.Mindnyájan a farkunkkal festünk- mondta Pablo. A töketlenségből még soha nem sült ki semmi jó. Csak “morál” és inkvizició. A hátralevő időmet Swinger-klubban töltöm majd.
Esetleg beállok rakétásnak a Hamaszba. Útálom a gyávaságot. Én vagyok a boxoló aki feláll a ringben és nyer. Egyszer láttam egy 3 lábú oroszlánt prédát ejteni. Filmen.
Munkáim bevésődtek az időbe,akár henyélhetnék is. De nem tudok. Sarkantyúzva ül hátamon az Ördög. Magamra vagyok kiváncsi az anyagban. Igaz barátaim már elmentek egy oly távoli tartományba, hogy sehogy sem tudom elérni őket. Néha álmodom velük. Dobozba teszem őket. “Meghalt ez már mind”-mondta Csernus- aztán ő is meghalt.
Furcsa egy diliház,nincsenek orvosok-se főnénik. A terápia önkéntes.Öngyógyitás folyik- vagy teljes elborulás.
Felhiv egy gyűjtő- holnap felkeres-mondja. Vehetek konyakot ,vagy vörösbort a hülyeség ellen. Beszorzom a munkák árát,a kukázást elhalaszthatom egyelőre. Megtámogatom az illúziókat.Kint meg havazik egyre.
Zées 2009 .Jan.

———————————————————————————————————
Zoltán Sándor irása:

Barnából és feketéből magamat keverem újságpapiron. Meg némi fehér is. Falak állják el az utat. Kezem kényszeresen festi. Útvesztő.
Barátaim ketrecben laknak. Néha elszállnak-megütik a szivemet. Tarka csuklyáik fává,füvekké alakulnak. Falura utazunk. Bőröndjeink a podgyászkocsiban-mint a régi időkben. A 424-es kormot vág a szemünkbe. Egy kövérkés utitárs felhúzza az ablakot. Szalvétányi zsebkendővel törli az arcát.
Apám vár az állomáson.Integet.-”Itt az én kicsi fiam”-mondja-jóllehet,idősebb vagyok mint ő.
Bálint Bandi is ott áll kinyúlt garbóban-borostásan,szeme alatt karikák. Ülünk a kocsmaudvaron,csak úgy a földön. Forgatjuk a nyársat. Szalonnát sütünk.
-”Ez a Titusz!”-fakad ki_”Ez aztán jellemtelen!”-
Apám kinyit egy hosszúkás bőrdobozt._”A lábam”-mutaja-”Levágták még mielőtt….”-
56-ban a teherautók a szemközti városházára hozták a krumplit,káposztát. A határszélről is. Terveztem felszállok egyre,d e a házmester bezárta a kaput. A hentes és a szép felesége a negyedikről-elmentek. Egészen Amerikáig. a nevükre sem emlékszem. Hepp Kati volt a szerelmem a másodikról.
Éjszaka. Velence-Mestre. Bóbiskolunk. A vonat sokat áll, aztán tolat. Megint áll. Fekete köpenyes férfi támaszkodik a folyosón.
-”Giacomo”-közli. Kártyát húz elő. Játszunk. Furcsamód értek olaszul. Talán mert alszom.
-”Minden nő boszorkányszombatról álmodik”-mondja. Rámutat egy rombuszra.
-”A lényeg. Az élet lényege!”-
Nagyot ránt a vonat – megyünk Firenze felé.
Nápolyban éles a napsütés. A kinai negyedben mindent árulnak ,csak úgy az utcán.Veszünk két plüssnyulat. Ötszáz Liráért. Kölcsönösen mosolygunk. Sorrento. Vakitók a házfalak-az árnyékok kemény feketék. Az oszlopok alatt Chirico ül és festi. A Vezúv komor,élettelen. Se bogár, se madár. Nyakig szürkék vagyunk a hamutól.
Később graninit eszünk Pompeiben. Belefájdul a fejem olyan hideg.
A Kagylós-Vénusz házában Ildikó a falon. Lanton játszik. Feltör a szomorúság. Kik vagyunk egyáltalán? És hol van Gradiva?  Nincs idő,csak illúzió. Ott fekszünk gipszből kiöntve, széles üvegvitrin alatt.
Álmomban Lackót látom. Áll és sültkrumplit eszik. Egy kukából.
_”A Sátán körbejár!”-mondja.Zöld és narancs a haja.-”Festettem 50 képet.”-
-”Majd megnézem,-meg veszek is.”-mondom. Legyint. Felemeli a középső ujját.-aztán szétoszlik a levegőben. PUNKS NOT DEAD. Nem megyek többet Laredoba! Ott akasztanak. Tom Dooley is megjárta.
Seggében is feje van ismerősöm sajtbúra alatt él. Sokféle biztositása van. Nagy ravasznak képzeli magát. Reméli kihúzza vagy százötven évig.Pedig a monitoron az egyenes vonal a halál.Már most halott.
Egy másik életben tisztes öregúr lennék.Sétapálcával járnék, odaköszönnék ennek-annak.Innék egy pohárral a gyógyforrásból-elüldögélnék a padon.Fürdőket irna fel a doktopr.Házam lenne Provanceban.Délutánonként Max-al golyóznék a téren.Eldiskurálnánk a dolgok hiábavalóságáról, mint sokat megélt öregek -f élszavakból értve egymást. Németül.
-”Nyilvánvalóan ki lehet mondani,hogy tévednek ,akik jó mesternek nevezik azt a festőt,aki csak fejet vagy figurát fest jól,bizony nem valami nagy tett, ha egész élete folyamán csak egyetlen dolgot tanulmányoz,s abban némi tökélyre is viszi. Mi viszont tudjuk,hogy a festészet átkarolja s méhében hordja mindazt amit a természet létrehozott, és amit az emberek sokféle esetleges munkája véghezvitt,végeredményben mindazt, amit szemmel észre lehet venni – s ezért siralmas mesternek tűnik előttem aki csupán egyetlen figurát csinál meg jól.”-
Vajon honnan ismerte Leonardo a kutyát és tehenet festőket?
A Schmidt-kastély romos tornya alatt szedjük a rozsdás tojásgránátot Szarka Sanyival. Dobáljuk az agyagbányába. De semmi. Mind döglött.
Szarka Sanyi nyúlszájú-orrából jönnek a szavak,ha beszél. A szamaras fia. Vályog kunyhójuk szemben áll a kastéllyal. A szamaras mezőőr-még légpuskája ios van.Néha vihetem neki. Főleg ha részeg. Koszos katonakabátban jár. Nadrágja madzaggal kötve. Nyolc éve volt a háború.
Tiz éves vagyok- Vernét olvasok a fűben. Hasrafekve. Meg May Károlyt. A Schmidt-kertben szerte szét római szarkofágok hevernek.Tetővel vagy anélkül.Oldalukon figurák. Férfiak és nők. Meg gyerekek.
Augusztus van,rekkenő nyár.Vakáció.Árnyékom ott fent a falon.Már ötven éve. Néha arra gondolok,ha odamennék meglátnám.
Bolond öregasszony ütögeti össze tenyerét.- “Ez itt a hülyékháza,ez itt a hülyék háza”-kántálja.
Az utcán savanyú pofák jönnek. Impotensek,sumákok.
Csajkovszkij hattyúnak képzelte magát. Kötős gatyában a csábitó nőiesség. Hát nem röhejes? Leveszem a kabátom. Két S betűt irok bele. Wittmannra gondolok-a páncélosra-meg Noldéra.
Samu bácsi benzinlámpával melegiti a sarkvidéket. Két naponta panaszkodik, nem olvad eléggé. Rachel néni savanyú vörösbort árul. Sopronit. Mert spórol.Igy is csak a pénzénél van-mondja.
Libások olajjal festik a szart,kölnivel locsolják. Nagy műgonddal csomagolják. A Sátán körbejár.
A kötél egyre jobban leng,amin táncolunk. Alattunk mélység. Négy emelet. Holnaptól kukázni tanulok. A rutinosak már ismerik a fortélyokat. A nagyvonaluságról leszokom.
Kerülöm az ügyeskedő pitiket ezentúl. Koldulni meg nem tudok.
A nap mindjárt lebukik a Szerengeti mögött. Nyújtózkodnak az oroszlánok. Indulnak vadászni.
Nem könnyű nekik sem. Néha csak dög a vacsora. De túlélnek. Nem kérnek kegyelmet. Halni is tudnak. Mint én.”

-Zoltán Sándor 2007-

(Részlet Z.S.”Töredékek-5 irás,5 kollázs” c.művéből.)